A kiválasztás: Nem mindegy, kire bízza álmai otthonát
A mai építészeti piacon rengeteg szakember közül választhat, de nem mindegy, kit választ. A harmonikus együttműködés alapja a kölcsönös szimpátia és bizalom Megrendelő és Építész között. Érdemes tehát időt szánni arra, hogy tájékozódjon: ki hogyan dolgozik, mi számára fontos, hogyan áll a tervezéshez. Mint minden szakmában, itt is vannak kiemelkedő szakemberek – és sajnos olyanok is, akik talán nem ezt a hivatást kellett volna választani.
Nem egyszer keresnek meg ügyfelek azzal, hogy segítsek javítani egy már elkészült, élhetetlen otthonon, vagy változtassuk meg az alaprajzi szervezést. Ezek a felismerések azonban gyakran csak akkor jönnek, amikor szinte már késő – a ház elkészült, a költözés megtörtént, a költségek elúsztak. Ilyenkor már nehéz változtatni, és a teljes újrakezdés szinte lehetetlen.
Az is előfordul, hogy olyan építtetők keresnek meg, akik másnál már jártak, kész tervekkel rendelkeznek, de rádöbbentek, hogy nem azt a "házat kapták papíron," amit meg is szeretnének építeni. (Ezeket szokták mondani javarészt: a ház sablonos, ötlettelen, nem az igényeikre szabott, sötét, rossz elrendezésű, bebútorozhatatlan, vagy rengeteg közlekedővel, kihasználatlan terekkel rendelkezik, vagy csak olyan mint a szomszédé.) Ez sem a legjobb kezdés, de itt még van mód változtatni. Az, hogy más tervező mit készített az ez engem mint tervezőt (bocsánat a szóhasználatért, de nem érdekel,) én nem minősítek senkit, nem feladatom. Az építtető döntése, hogy kit és miért választ.
Nekem az a dolgom, hogy aki hozzám fordul megrendelő, azt a legjobb tudásommal segítsem egy olyan terv létrehozásában, ami minden paraméternek megfelel, valóban élhető és az ügyfelem igényeit is tükrözi. Tehát az én feladatom, ha megkeresnek, hogy 0-ról indítva a projektet tervezünk egy személyes igényekre szabott, minőségi épületet.
Így akik tudatos döntést hoznak, mérlegelnek, és a megfelelő építészt választották, olyan otthonban élnek, amely:
egyedi és személyre szabott, világos,
átgondolt terekkel rendelkezik,
jól szervezett alaprajzú,
és minden szempontból magas használati értéket képvisel.
A döntés az Ön kezében van
Mielőtt választ, gondolja végig, mit szeretne: egy sablonos házat, gyors megoldásokat, vagy egy olyan otthont, amely valóban az Ön és családja életéhez igazodik? Fontos döntés előtt áll – érdemes jól mérlegelni.
Nálunk örömmel fog hazatérni - Otthont egy életre
Minden ember más. Más filmeket nézünk, más ételeket szeretünk, más zenét hallgatunk, mindenkinek más tetszik, ez így van jól. Igaz ez az épületekre is. Az általunk bemutatott épületek sem egyformák. A projektek egyediek, mindig az építtetőhöz igazodva és ami a legfontosabb nekik készülnek! Magukon viselik tulajdonosaik ízlését, elképzeléseit, igazodva a telek adottságaihoz és a szabályzókhoz, hozzáadva a mi kreatív tudásunkat, ötleteinket, tapasztalatainkat.
Így megy ez: Ha álmai, elképzelései vannak, (mindenkinek van,) akár alaprajzi vázlatokat is készíthet, de csak ha mindenképpen szeretne. Ezek igazán arra jók, hogy saját magának letisztuljon, milyen helyiségekre is van konkrétan szüksége. Ezzel nincs semmi probléma, sőt, tegye is! Bármi ami az Ön elképzeléseit tisztázza az nekünk is nagyon hasznos segítség. Ha viszont úgy gondolja, hogy az Ön által megrajzolt álmot "nekünk csak át kellene rajzolni, majd beadni...," akkor arra nem mi vagyunk a megfelelő választás.
Tervezéshez csak az Ön elképzelése szükséges. - Ezen az oldalon alapelveket/gondolatokat írok le, a konkrét tervezési folyamatot, hogy hogyan is zajlik pontosan a tervezés, és milyen lépések vannak azt itt olvashatja, nézze át később.- Ha hoz is alaprajzi vázlatot azt persze átbeszéljük, de alaprajz nekünk nem szükséges. Mi megismerjük Önt és az elképzeléseit a megbeszéléseken, ami nem pusztán konzultáció, hanem sokszor baráti beszélgetésre hasonlít. Az itt elhangzott kérésekhez, igényekhez, hozzátesszük a sokéves szakmai tudásunkat, kreativitásunkat, majd megtervezzük Önnek a házat. A következő találkozó alkalmával mikor már megmutatjuk az általunk készített alaprajzi variációt, Önnek is látható lesz a különbség a saját vázlatához képest, ha hozott ilyet egyáltalán. Ez nem meglepő. Ön szabadidejében foglalkozik ezzel, próbálta valahogyan összerakni, sokszor csak a darabszámra figyelve a helyiségeket egymás mellé felsorakoztatva, mégsem lett meg a megoldás, valami hiányzott, netán kimaradt. Nekünk viszont ez nemcsak a szakmánk, hanem a hivatásunk is, amit magas fokon végzünk. A tervezést nyugodtan ránk bízhatja.
Ha mellettünk dönt, egy életre lesz háza!

























