Ipari beruházások - Csarnok és Középületek tervezésének menete
Részletes írásunk sok kérdésre választ ad és végigvezet a teljes folyamaton.
Ipari és középületeink tervezését ún.” generál tervezésben”, azaz teljeskörű építészeti és szakági szolgáltatással és szakhatósági engedélyezéssel vállaljuk. Elképzelését műszaki alapokra fektetjük. Értékálló építészeti megoldásokkal, praktikus alaprajzi szervezéssel tervezünk. Önnel közösen haladva jutunk el az első koncepcióterven át, egészen a végleges terv beadásáig. Igény esetén a kivitelezésben is számíthat ránk.
0. lépés...... Előzetes tájékozódás
Mielőtt még bármibe is belekezdene, esetleg telket venne és árajánlatot kérne az elképzelésére, érdemes előre tájékozódni a meglévő lehetőségekről. Ez arra jó, hogy megtudja, az elképzelése egyáltalán megvalósítható-e. Keresse fel a helyi építési hatóságot, ahol egy helyrajzi szám megadásával díjmentesen, hivatalos tájékoztatást kérhet a telek paramétereiről, annak beépítési lehetőségeiről. A helyi építési szabályzat és egyéb, az ingatlanra vonatkozó megkötésekről. Itt kiderül, ha az Ön elképzelései a tervezett épülettel kapcsolatban megállják-e a helyüket, vagy sem. Pl. belefér-e az elképzelt nagyságú épület is a beépítésbe? Egyáltalán, a telekre hová lehet az épületet elhelyezni? Oda ahová szeretné, azt engedélyezik-e majd? Netán bővíteni lehet-e még a meglévő épületet, és ha igen, azt milyen irányba, stb. Ezekre a kérdésekre megadják a választ. A szabályok településenként, övezetenként, telkenként változnak. Nagyon fontos ezek megismerése Önnek is, és az egyéb betartandó aktuális jogszabályok, amik az adott ingatlanra vonatkoznak. Telek vagy ingatlan vásárlás előtt különösen az, hiszen anyagilag sok múlhat rajta. Lehet, hogy ezekre nem is gondolt, fel sem merült Önben. Mindenki azt mond amit akar, de ha Ön a hivatalos forrásból kapott információ alapján tisztában van vele, hogy mit lehet és mit nem az ingatlannal, akkor tud ténylegesen jó döntéseket hozni. Ezért érdemes mindenképpen utánajárni, előre informálódni ezekről a lehetőségekről a hatóságnál.
Mindig az illetékes hatóság szakmai álláspontja a mérvadó, azt szerezze be – lehetőleg írásban!
1. Árajánlatadáshoz konzultáció és/vagy Szaktanácsadás...... Első személyes találkozás
Ha felkeltettem az érdeklődését bemutatkozásommal, referenciáimmal és árajánlatot kért tőlem, az első találkozás alkalmával az irodánkban megismerhet és szakmai tudásomról személyesen is meggyőződhet. Ennek a beszélgetésnek a célja egymás megismerése egy kötetlen, hosszabb-rövidebb beszélgetés keretein belül. Itt bemutatjuk a referenciáinkat és ismertetjük a teljes tervezési folyamatot. Megismerjük a tervezendő épület főbb részeit és az előzetes elképzeléseket a házzal kapcsolatban. Ezek alapján ismertetjük a nagyságrendi díjszabást. A találkozás természetesen nem jár anyagi ráfordítással. Ez a konzultáció és árajánlatadás díjmentes!
→ A tervezendő épületek, az igények és az adott lehetőségek nagyon különbözőek. Az árajánlatadásnál, ezen a konzultáción megismerjük a tervezendő épületet és az Ön igényeit. A szerint alakítjuk ki a konkrét tervezés menetét, majd árat adunk. Az árajánlat elfogadása után, a megbeszélteknek megfelelően, kezdetét veszi a többlépcsős tervezési folyamat.
Szaktanácsadás igény esetén: árajánlatadáshoz nem szükséges szaktanácsadást igénybe venni! Azonban, van amikor olyan mély szakmai, esetenként több utánajárást is igénybe vevő kérdésekhez is eljutunk, ami már a konkrét szaktanácsadás témakörébe tartozik. Ha Ön ilyen kérdéseket is feltesz a konzultáció alatt, akkor azt a kérdés elhangzás után jelzem Ön felé és az Ön döntése szerint folyik tovább a megbeszélés. Előfordult már, hogy én javasoltam, de volt, mikor az ügyfél külön kérte a további szaktanácsadást. Így ritkán, de a konzultáció szaktanácsadással is kiegészülhet. A szaktanácsadás külön díjazás ellenében történik.
2. A konkrét megbízás..... I.szakasz: Tervezés
Ha van meglévő épület
Szaktanácsadás / Szakvélemény (ez nem minden esetben szükséges)
Mit lehet kezdeni vele? Hogyan lehet átalakítani? Továbbépíteni? Milyen szerkezetek jöhetnek szóba? Ha ezek, vagy egyéb műszaki kérdések foglalkoztatják a választ az épület átvizsgálása adhatja meg. Kimegyünk a helyszínre. Megismerve az Ön igényeit is, egy szaktanácsadás keretein belül, roncsolásmentes, szemrevételezéses vizsgálattal megtekintjük az épületet. Ezután véleményt alkotok a meglévő állapotról. Minden lehetőséget számba véve, Önnel közösen átbeszélve a továbbhaladás irányát. Ha szükséges, további feltárásokat is kérek az egyes szerkezetek állapotának megállapításához, amit egy későbbi időpontban tekintünk meg. Az elhangzottak függvényében Ön dönt, hogy milyen irányban haladjon tovább a munka. (A szaktanácsadás/szakvélemény díjának kiegyenlítése a helyszínen a tanácsadáskor történik. Ha az épületet áttervezzük, a tanácsadói díj jóváírásra kerül az épület átalakításának tervezői díjából.)
Épületfelmérés
Átalakítás-bővítés esetén, de van, hogy bontáskor is, fel kell mérni az épületet és rögzíteni kell a meglévő állapotokat. Erről egy tervdokumentációt állítunk össze. A felmérési dokumentáció külön egységet alkot, de része lesz majd a beadandó új terveknek. (A felmérési terv ára tájékoztató jelleggel a tervezési díj menüpontunkban olvasható. Pontos árat az árajánlatadáskor tudunk mondani. A felmérési terv árát, a helyszínen, felméréskor kell kiegyenlíteni.)
Geodéziai felmérés - még a tervezés előtt
Új épület és épület bővítés esetében minden esetben a tervezés megkezdése előtt szükséges geodéziai felmérést készíttetni a telekről. (épület átalakításnál, egyeztetünk, hogy szükséges-e.) Az első egyeztetésre kell elkészülnie, mert ez a kiinduló alapja a konkrét tervezésnek. Érdemes a tervezés helyszínéhez közeli geodéta kollégát keresni, aki a megadott paraméterek alapján azt elkészíti. (Természetesen, ha igényli, mi is tudunk kollégát ajánlani.)
Az épület tervezése
#1. Egyeztetés
Rögzítjük az elképzeléseket - a tervezési program
Ha bővítésről, átalakításról van szó ekkorra a felmérési tervek elkészültek. A geodézia mellett, ez lesz a kiinduló alapja az új épület tervezésnek. A felméréskor már elhangzott sok minden, de most alaposan és mindenre kiterjedően átbeszéljük az elképzeléseket. Innen már ugyanaz a tervezési folyamat mint az új épületnél.
Ez az egyeztetés egy mindenre kiterjedő megbeszélés ami kb. 2-4 órát szokott igénybe venni, de mint minden konzultáció, ez sem időkorlátos, annyit szánunk rá amennyit szükséges. Először a tervezői szerződés tervezetet egyeztetjük, aláírjuk. Majd áttérünk a tervezési programra és közösen összeállítjuk.
Mit hozzon a megbeszélésre, nyugodtan hozhat bármilyen „kockás papíron” alkotott elképzelést ha szeretne, esetleg fotókat arról amit elképzelt. Ezek nagyon jó kiindulópontok lehetnek. Konkrétan az Ön részéről mi annyit kérünk, hogy jól átgondolt elképzelései legyenek. Ipari épület esetében a funkció mindenképpen tisztázott. A befogadandó tevékenységhez, technológiához kapcsolódóan minden ismeretre szükség van (egyedi technológia kerül befogadásra, már rendelkezik a technológia Eu, Magyar minősítéssel, beépítendő gépek, berendezések műszaki paraméterei, energia és helyigényei, felhasznált anyagok tulajdonságai, biztonsági adatlapjai, stb). A technológiához kapcsolódó kérdésekben mindenképpen Öntől várjuk az adatszolgáltatást, közreműködést. Középületek esetében is fontosak a befogadásra kerülő funkciók, tevékenység, elképzelt létszám, stb. A megbeszélésen, bármi is a tervezés tárgya, közösen gondolkozunk, ténylegesen összhangba hozzuk az elképzeléseket a megvalósíthatósággal. Ez gyakorlatilag maga a tervezési program, amit kérdésekkel, javaslatokkal segítünk személyre szabni, hogy az jól átgondolt és pontos legyen. Mindent rögzítünk. Az Ön elképzelései az irányt mutatók, de ezek mellé figyelembe kell venni az előírásokat, helyi szabályzatokat, telek tájolását, beépítési mutatókat, védő távolságokat, egyéb előírásokat. A mi feladatunk, hogy az ingatlanra az Ön elképzelését ötvözve az előírásokkal, hozzátéve a mi szakmai tapasztalatainkat és kreatív tudásunkat, megtaláljuk a legoptimálisabb megoldást.
A találkozónk után:
További információgyűjtés - amit a telek sugall
Új épületnél ebben a fázisban kimegyünk a helyszínre (ha korábban még nem történt meg). Informálódunk, megismerjük a konkrét telekadottságokat, a környezetet. Fényképfelvételeket és videót is készítünk a látottakról.
Itt kezdődik a kreatív alkotói munkánk, tervezhetünk - az alaprajzi "vázlatok"
A megbeszélés és a helyszín megismerése után most rajtunk a sor, elkezdjük a tervezést. Skiccet, ún. elvi vázlatokat készítünk. Ezek a (különböző szintekről külön készített) alaprajzi "vázlatok". Bár vázlat a neve, konkrétan centiméterre ki van találva az alaprajz. Amit Önnek a legközelebbi találkozón bemutatunk majd, az nem az első variáció lesz, hanem a sokadik változat. Leolvashatók róla a konkrét méretek, praktikus és funkcionálisan is jól használható térkapcsolatokkal rendelkezik. A helyiségeket egy általunk javasolt bútorozással be is rendezzük. Ilyenkor még általában nem készül látványterv vagy homlokzati terv az épületről amit megmutatnánk, de ez nem azt jelenti, hogy mi nem gondolkozunk tömegben már a kezdetektől. Minden mindennel összefügg, de addig, amíg az alaprajzban nem tisztázódtak a kapcsolatok, nem alakult ki a végleges megoldás (vagyis Ön el nem fogadta) addig nem lépünk át egy újabb szintre.
#2. Egyeztetés
Bemutatjuk - az alaprajzot
Elkészültünk az alaprajzzal, amit most bemutatunk Önnek. Az alaprajzi vázlatot ismertetjük, alaposan átbeszéljük. Legtöbb esetben ez elsőre már elfogadásra kerül, de mindenképp azt szoktuk javasolni, ha jó is a megoldás, aludjanak rá egyet és úgy jelezzenek vissza a folytatáshoz. Az épülettervezés új épület esetében az elfogadott alaprajzi vázlattervig ingyenes! Ha tetszik a végleges elrendezés a teljesítés igazolás aláírása után, itt esedékes az első részletfizetés. Vázlatterveket csak aláírt tervezői szerződés és az első részletfizetés után áll módunkban odaadni, elektronikus és (vagy) nyomtatott formában. Ha netán vannak az alaprajz módosítására irányuló kérések, azokat elvégzünk. Ha már tökéletes az alaprajzi elrendezés amit Ön elfogott, akkor kezdünk neki a 3D látványtervek készítésének.
#3. Egyeztetés
Az alaprajz elfogadása után továbbformáltuk az épületet. A homlokzati nyílászárók helye és elhelyezkedése is kialakult. Részletesen kidolgoztuk a homlokzatot, azt egy homlokzati terven bemutatjuk.
Amit minden Ügyfelünk a legjobban vár - 3D látványtervek és videó
A kültéri 3D látványterv külön szolgáltatás keretein belül kerül elkészítésre, amennyiben igényt tart rá. A tervezett épület térbeli bemutatása történik még ezen a megbeszélésen. Az épület külső körbejárása, minden irányból bemutatása, színekkel, anyagokkal, valósághű színes HD fotókon és videón keresztül történik. Így a virtuális térben is láthatja, szinte meg is érintheti. Itt ugyan úgy mint az alaprajznál, ezt is el kell Önnek fogadnia ahhoz, hogy tovább folytatódjon a tervezés. (Ha tetszik amit lát, és elfogadta, a teljesítés igazolás aláírása után itt esedékes a második részletfizetés.)
A találkozónk után:
Itt jutottunk el arra a pontra - amikor is a kreatív tervezést most a mérnöki munkarészek kidolgozása veszi át
Az elfogadott homlokzat/3D után kezdjük kidolgozni az építész munkarészt és vonjuk be mélyebben a szakági tervezőket is a munkába. Az alap fontosságú közreműködés a felmerülő kérdésekben már megtörtént, most megkezdjük az engedélyezési tervszintű együttműködést a kollégákkal. Ez a fázis már az épület műszaki megoldásairól szól. Ez terveket, konkrétan helyszínrajzot, alaprajzot, - ha többszintes, akkor a különböző szintekről külön,- ha van lépcső, lépcsőtervet, kétirányú metszeteket, homlokzatokat jelent. Rétegrendeket, műszaki leírásokat és tűzvédelmi, gépészeti és épületvillamossági fejezetet írunk és még amit a jogszabályok aktuálisan előírnak.
További - vizsgálatok, szakhatósági és egyéb egyeztetések
Ha szükségesnek látjuk, vagy egyes esetekben előírt talajvizsgálati jelentést (talajmechanikai szakvéleményt) is ebben a fázisban készíttetünk, (díjazása a tervezési szerződésben rögzítetteknek megfelelően) vagy Ön is készíttethet akivel szeretné, külsős anyagot is be tudunk fogadni. Gyakorlatilag, kevés kivételtől eltekintve minden ipari és középület engedélyezési tervéhez szükség van megfelelő szintű talajvizsgálatra.
Ebben a fázisban vonjuk be a szükséges szakhatóságokat és egyeztünk velük is. Továbbá, ha a Helyi Építési Szabályzat előírja tervtanácsi állásfoglalás vagy településképi véleményezés beszerzését, akkor elkészítjük hozzá a szükséges tervdokumentációt és elindítjuk az eljárást. (díjazása a tervezési szerződésben rögzítetteknek megfelelően)
#4. Egyeztetés
Komplett az engedélyezési tervdokumentáció - ÉTDR-ben benyújtható építési engedélyezésre
Véglegesítettük és elkészültünk az előírt és megállapodott munkarésszel amit most bemutatunk Önnek. (a teljesítés igazolás aláírása után, itt esedékes a harmadik részletfizetés).
A dokumentáció feltöltése az ÉTDR rendszerbe, építési engedély kérelemként.
Ekkor kell a rendszerbe történően kiegyenlíteni az eljárással kapcsolatos illetékeket is.
Benyújtás után várjuk az építési engedélyt, majd annak jogerőre emelkedését.
#5. Egyeztetés
Munkaközi egyeztetés 1 - Kiviteli tervek megbeszélése
A fenti funkciójú épületek általában teljeskörű kivitelezési dokumentáció alapján épülnek. A jogerős építési engedély alapján megkezdjük a kiviteli tervek készítését, egyeztetéseket a szakági tervezőkkel. A kiviteli tervek díja két egyenlő részletben kerül kifizetésre, ekkor esedékes az első részlet.
#6. Egyeztetés
Munkaközi egyeztetés 2- Kiviteli tervek átadása
Elkészültek a kiviteli tervek amit bemutatunk és átadunk Önnek. Itt esedékes a tervek második díjának kiegyenlítése.
A kiviteli tervek ekkor kerülnek feltöltésre az elektronikus rendszerben: az E-naplóba.
A beadáskor érvényben lévő jogszabály írja elő, hogy mikor lehet a kivitelezést megkezdeni.
3. Igény esetén..... II.szakasz: A kivitelezésben való részvétel
Ha valóban azt az épület szeretné látni a valóságban is, ami a terveken szerepel
Ahol igényként merül fel, már a korábbi egyeztetéseken sok szó esett a kivitelezésben való részvétel lehetőségeiről, ezt most ismét átbeszéljük Önnel. Kivitelezés közben is számíthat rám. Tervezői támogatással és tanácsadással állok rendelkezésére. Igény esetén segítek a megfelelő kivitelező kiválasztásában.
Épületeimre műszaki ellenőrzést vagy tervezői művezetést vállalok.
Önnel minden részletre kiterjedően egyeztetünk a kivitelezési közreműködésben való részvétel feltételeiről és árajánlatot is adok. Elfogadása esetén megállapodunk. Ha elkezdődik a kivitelezés, abban részt veszek a megállapodásunknak megfelelően. A kivitelezés befejezésével (vagy a megállapodás szerint) az átadás-átvételt lebonyolítom. (A munkát végszámlázom.)
Várjuk a megkeresést egy következő kreatív épülettervezésre!: Árajánlatot kérek
Nézze meg a tervezési folyamatunk eredményeit: Munkáink
Tudástár: Folyamatosan bővülő hasznos építész információk - Tervezés előtt állóknak vagy érdeklődőknek